Elektromos autó mentés és szállítás

Elektromos autó mentés és szállítás

Az elektromos autó mentés esetén nincs jogszabályi előírás. Éppen ebből kifolyólag az elektromos autó szállítás nem egy egyszerű feladat. Ami biztos, hogy ezeket csak platós autóval lehet szállítani és nem vontathatók négy kerékkel. A szakértők azt mondják, hogy egyáltalán nem veszélyesebb egy elektromos autó mentés, mint a benzines vagy dieseles társaik. Amit viszont szem előtt kell tartani, hogy pontosan meg van határozva milyen sorrendben kell ezt menedzselni. Első lépésben az áramtalanítás a legfontosabb. Ez nélkül nem szabad semmilyen mentést elkezdeni.

Vajon ezek az autók tűzveszélyesebbek, mint a hagyományosak?

A szakértők szerint nem, hiszen pontosan ugyanannyi éghető anyag van bennük, mint a társaikban. Fontos megjegyezni, hogy a megfelelő szakemberek tisztában vannak az akkumulátorok helyeivel, éppen ezért az áramtalanítás is gyorsan megy.  Elektromos autó mentés esetén még fontos tudni, hogy pontosan milyen autóról van szó és telefonáláskor ismertetni kell a történteket. Baleset áldozatai lettünk, vagy egyszerűen csak lemerült az akkumulátorunk. Ezek mindegyike olyan fontos információ, amelyekre feltétlenül szükség van a sikeres mentés abszolválásához.

Milyen tévhitek vannak az elektromos autókkal kapcsolatban? Meglepődnénk…

Mint olyan szakemberek, akik évek óta ezzel foglalkoznak, néha még mi sem hisszük el, amiket hallunk. Egyesek azt mondják, hogy ameddig nincs országos töltőállomás addig ezek az autók használhatatlanok. Éppen ezért olyan fontos az elektromos autó szállítás. Mondják ők. Ez viszont egy hatalmas csúsztatás, ugyanis ezeknek az autóknak éppen az az előnyük, hogy otthon is tölthetők. A másik érdekes vélemény, hogy ezek az autók sem környezetkímélőbbek, mint a hagyományos társaik, csak máshogy szennyeznek. Ez annak a függvénye, hogy az energiát miből állítják elő. Az elektromos autók, mint tudjuk megújuló energiákból is tölthető, szóval ennek függvényében ez is téves állítás.

Amit még ezek az autók ellen szoktak felhozni az az akkumulátor, hogy 4 évente ki kell cserélni és ezért az eldobott akkumulátor szennyez. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy vannak olyan hibrid autók akkumulátorai, amelyek 10 évet is kibírnak. Várhatóan akkor kell majd ezeket az akkumulátorokat cserélni, amikor már csak 50 százalékra leszünk képesek feltölteni. Azonban még ez a teljesítény is bőven megfelelő.

Az elektromos autó szállítás tehát nem egy egyszerű feladat, azonban természetesen jól is kivitelezhető. Érdemes a legjobb szakembereket választani, amelyeket mi itt a Lukács autómentőnél garantálunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük